A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint, 2014. február 22-én 8 óra 40
perckor egy ismeretlen kerékpáros Nyékládháza, Vágóhíd utcán Ónod irányából
közlekedett. A forgalomirányító fényjelző tilos jelzése ellenére
áthaladt az átjárón és letörte a félsorompót. Az ismeretlen biciklis
cselekményével veszélyeztette a közlekedés biztonságát.
A rendőrség várja azon személyek jelentkezését, akik az említett
időben a fenti útszakaszon közlekedtek és látták a történteket, vagy
azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.
Az üggyel kapcsolatban jelentkezni lehet, illetve bejelentés tehető: személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon (3525 Miskolc, Fábián kapu 4.), e-mailen, a molnare@borsod.police.hu címen, vagy telefonon a nap 24 órájában hívható 06-46/514-506-os telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett az ingyenesen
hívható06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13),
továbbá a 107, vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén.
A bejelentő, tanúk adatait a Rendőrség bizalmasan kezeli. Segítségüket köszönjük!
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság