A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a 40 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki még február 14-én ittas állapotát kihasználva tulajdonította el alkalmi ismerőse értékeit Miskolcon.
A gyanúsított a fenti napon, az éjjeli órákban egy külvárosi presszóból hívta magával a sértettet egy, a Lyukóvölgyben tartandó házibuliba, ahol a később ittas állapota miatt védekezésre képtelen állapotba kerülő férfi zsebéből jogtalanul eltulajdonította a mobiltelefonját, illetve karjáról a karóráját, összesen kb. 155.000 Ft értékben.
A gyanúsított - akinek személye csak néhány héttel a bűncselekményt követően, a nyomozás eredményeként került azonosításra - részben beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azonban az eltulajdonítás körülményeivel kapcsolatban azt tagadta, hogy a sértett védekezésre képtelen állapotát használta volna ki a bűncselekmény elkövetéséhez.
A Miskolci Járásbíróság osztotta az ügyészi indítványban foglaltakat, miszerint a többszörös visszaesőnek minősülő gyanúsított esetében fennáll a szökésnek, a bizonyítás megnehezítésének továbbá a bűnismétlésnek a veszélye, ezért a kényszerintézkedés elrendeléséről döntött.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség úgy tájékoztatott, hogy a rendőrség a férfit kifosztás bűntettével gyanúsítja, amiért bűnössége megállapítása esetén akár hét és fél év szabadságvesztésre is számíthat.