A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája április 11-ig meghosszabbította a letartóztatását annak a nőnek, aki a gyanú szerint tavaly április 10-én éjjel azért gyújtotta meg egy miskolci családi ház bútorzatát, hogy az ott lakókat megölje.
Fenyegető levél
A rendelkezésre álló adatok szerint a családi házban öten voltak, többen már aludtak, amikor a gyanúsított a teraszon lévő kanapét szándékosan felgyújtotta, miközben az utcán azt kiabálta, hogy „meghaltok kutyák, rátok gyújtom a házat!”.Az ébren lévő sértettek észlelték a tüzet, mely időközben a lakás tetőszerkezetére is átterjedt, ezért azonnal felkeltették a családtagokat, majd mindannyian kimenekültek a házból és értesítették a hatóságokat.
A gyanúsított az esetet megelőző napokban többször is okozott tüzet a család házának udvarán, melynek szétterjedését minden esetbena tűzoltók akadályozták meg.
A helyszín átvizsgálása során a nyomozó hatóság egy, a családtagok nevének felsorolását tartalmazó és halálukra utaló fenyegető levelet is talált.