A
rendőrök előállították azt a tiszaújvárosi lányt, akinek táskájában
megtalálták az egyik sporttársának több mint kétszázezer forintot érő
mobiltelefonját.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás
vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 17
éves tiszaújvárosi lánnyal szemben.
A sértett 2021. január 19-én
egy tiszaújvárosi uszodában történő edzése alatt – elzáratlanul – az
öltőzőben hagyta 250.000 forint értékű mobiltelefonját.
A sportolás után észlelte, hogy a telefonja eltűnt.
A
mobilkészülék egy helymeghatározási funkció alkalmazásával követhetővé
vált, így a rendőrök másnap az uszodában igazoltatták a – szintén úszó –
gyanúsítottat, akinek a táskájában megtalálták a telefont.
A lányt a nyomozók kihallgatták, aki elmondta nem tudja hogyan került az ő táskájába a készülék.