A betolakodók egyike hátulról befogta az idős férfi száját és a földre szorította.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és még el nem fogott társa január 10-én az esti órákban megjelentek az idős, nehezen mozgó sértett hangácsi ingatlanánál, majd az udvaron lekapcsolták a villanyórát. Mikor a férfi kijött, hogy megnézze az áramszünet okát, a betolakodók egyike hátulról befogta a száját és a földre szorította.
Ezt követően együtt mentek be a lakásba, ahol a férfi és társa értékek után kezdett kutatni, illetve felszólították az idős sértettet pénzének átadására, aki engedett e követelésnek, így a két férfi 300 ezer forint készpénzzel, valamint egy mobiltelefonnal távozott.
Rács mögé küldték
A rablás kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény, annak büntetési tétele 5-10 évig terjedő szabadságvesztés, mely büntetési tétel felső határa 15 évre emelkedik a többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések szerint.
A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a bizonyítást meghiúsítaná, megnehezítené. Alappal kell tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tekintettel arra, hogy az eddigi adatok szerint feltehetően bűncselekmények elkövetése útján szerzi a mindennapi megélhetéséhez szükséges anyagi javakat. A bíróság mindezeket mérlegelve 2023. február 15. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.